Cookie / Süti tájékoztató
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a eurologgroup.com honlap működésének biztosítása, látogatóinak magasabb szintű kiszolgálása, látogatottsági statisztikák készítése, illetve marketing tevékenységünk támogatása érdekében cookie-kat alkalmazunk. Az Elfogadom gomb megnyomásával Ön hozzájárulását adja a cookie-k, alábbi linken elérhető tájékoztatóban foglaltak szerinti, kezeléséhez. Kérjük, vegye figyelembe, hogy amennyiben nem fogadja el, úgy a weboldal egyes funkciói nem lesznek használhatók.
Bővebben
Elfogadom
Nem fogadom el

Törökországi útinapló 1. rész


Úgy gondolom, hogyha valaki szeretné a legmagasabb szinten űzni a szállítmányozást elengedhetetlen, hogy az irodai munkát hátrahagyva felüljön egy kamionra és első kézből tapasztalja meg a sofőrök munkáját. Így is tettem, ennek részleteit olvashatják új cikksorozatunkban.

Nem mindennapi kalandban lehetett részem az elmúlt két hétben. Első kézből, saját bőrömön tapasztalhattam meg, amit eddig csak sejtettem: a kamionos élet nem puhányoknak való. Mi, akik a közúti fuvarozásban dolgozunk, hiába tekintünk egyenlő társként a sofőrökre, általában csak halovány sejtéseink vannak arról, hogy mennyi kihívásnak és akadálynak vannak kitéve egy-egy út során. Pláne, ha mindezt nem Nyugat-Európa viszonylagos komfortjában teszik, hanem Törökországban.

Egy nyirkos, esőtől áztatott, barátságtalan pénteki napon kissé megszeppenve álltam az M0-s érdi parkolójában, ahol minden oldalról barátságtalanul méregettek a kamion monstrumok. Mintha minden egyes dudaszó és motor felbőgés azt kiáltotta volna, hogy nem ide tartozol. Cégünk egyik legtapasztaltabb sofőrjével, Antival délután 17 órakor vágtunk neki az útnak, ami ekkor még sötétbe borult.

Antival hamar megtaláltuk a közös hangot 2 perc után már biztos voltam benne, hogy remek útitársak leszünk. A pályán nagyon jól lehetett haladni 19.30-ra már el is értük Röszkét itt azonban első ízben kóstolhattam bele a határon ácsorgás örömeibe. Lévén, hogy rendszerváltás utáni csemete vagyok, csak halovány emlékeim vannak a hosszas várakozásokról, az élénkebb emlékek már mind a Schengen adta csodákból táplálkoznak.

11 órakor léptünk be a röszkei vámba, ahol péntek este lévén rengetegen várakozták. Anti elmondta, hogy a magyar rendszer vívmánya, hogy minden egyes sofőrnek egyesével sorba kell állnia a vámpapírjaival, két ablaknál, hogy tovább mehessünk. Ez néhány várakozónál nem jelent akkora gondot, de amikor 40-en várnak előtted és egy ember átlagosan 7 percet tölt el az ablaknál, akkor nem kell akkora matektudás ahhoz kiszámoljuk: ez jó nagy szívás lesz. Mi két óra alatt kerültünk sorra hajnali egykor, ekkorra már kissé fáradtak voltunk, habár kellemesen elszórakoztunk az egyik sofőr srácon, aki a szokásos kérdéssel nyitott felénk: „Ti jól kerestek?” / „Ti is rosszul kerestek?”.

Hajnali fél kettőre kerültünk ágyba, mielőtt leragadtak volna szemeim egyetlen gondolat lebegett szemem előtt: ez keményebb lesz, mint gondoltam.

(Folytatása következik)